Szerzői jog eladó! Shakira is beállt a sorba

Aki ismeri a nagy slágereket, annak nem kell magyarázni, hogy a jó dalok bizony aranyat érnek! A zeneipar legnagyobb mágusának tartott Merck Mercuriadis, Hipgnosis Song Fund igazgatója és alapítója két éve mást sem csinál, mint gigaslágereket vásárol fel és 2021 elején 57.000 dal szerzői jogát birtokolja! Olyan előadóktól vette meg No1-slágereit, mint Rihanna, Ed Sheeran, Justin Bieber és most Shakira. Természetesen a szerződéseken szereplő összegek titkosak, azonban Stevie Nicks elfecsegte, hogy dalai 80%-át 100 millió dollárért adta el a Hipgnosis cégnek.
Eladta szerzői jogait Shakira is

„Ezek a dalok örökké élnek.” (Merck Mercuriandis)

Bob Dylan – becslések szerint – 400 millió dollárért adta el dalainak közzétételéből származó bevételét valamint az összes kiadói jogot az Universalnak. Vajon miért adják ki szerzők a kezükből az irányítás jogát, miért válnak meg dalaiktól – és ráadásul ki veszi meg ilyen mega-összegekért? Bob Dylan ezeken kívül még engedélyezte dalainak felhasználását az Apple-nek, az IBM-nek, Chrysler-nek, a Starbucks-nak és a Pepsinek! Már 6000 cover-verizója van dalainak. Óvatos becslések szerint ezzel napi 80.000 dollárt keres. Ezek mellett nem oktondiság eladni a jogokat?! Dylan 79 éves, 60 éven keresztül remekül keresett a dalokon, és most 400 millió dollárt kap. – mondja Merck Mercuriadis. - Mivel a sorozatzenékre, filmzenékre is szükség van, ezek is jól tejelnek. A Hipgnosis-slágerek közül most négy is hallható A Korona című Netflix-sorozatban.

A pandémia idején a szerzői jogok stabil pénzt hoznak. Az embereknek mindig kell a zene – ha örülnek, azért, ha szomorúak, azért –, a zene segít túlélni is. Most már nem CD-n vásárolják meg, hanem streameken hallgatják. Amikor bármilyen jogdíjas zenét letöltenek a hallgatók, a szerző – vagy a jogdíjtulajdonos! – jogdíjat kap érte. Például a Bon Jovi 35 éves szerzeménye, a „Living on a prayer” jövedelme 153%-ot nőtt 2013 óta!

Merck az 1980-as években a Virgin Records marketing igazgatójaként dolgozott szülőföldjén, Kanadában, így Elton John és a Guns N 'Roses menedzsere volt. Cégét a legendás grafikai ügynökségről, a Led Zeppelin és a Pink Floyd lemezborítójának tervezőjéről nevezte el. Kezdetben látta, ahogy 1985-ben Michael Jackson nevetséges 47,5 millió dollárt fizetett 251 Beatles dalért, és megfigyelte, hogy hogyan ért egyre többet a szerzői jog. Merck főleg olyan dalokat vásárol, amelyek már slágerek, és legalább 10 évesek.

Fontosak a zeneszerzők munkája, akik olyan sztároknak írnak slágereket, mint Rihanna és Camilla Cabello. Ezek a szerzők egyre fontosabbá válnak: az előadók 90% -a nem maga írja dalait. Az USA-ban a 2020-ban eladott 50 legkelendőbb dal közül pedig csak egyet írt az előadója, a Tones&I Dance Monkey c. megaslágert. Mark bejelentette, hogy mielőtt meghal, a világ összes zenei jogának 20%-át akarja birtokolni.

Kapcsolódó cikkek

Apatípusok a filmekből

Ilyen apatípusokra számíthat az udvarló

Az udvarlóknak nincs könnyű dolguk, hiszen a kiválasztott nő meghódítása mellett, a lány családjával is el kell fogadtatnia magát.

Kutatás: vonzó férfiak

Egy kutatás, ami kimutatta, hogy mitől vonzó egy férfi

A nők kedvelik a vonzó férfiakat. De mitől is válik vonzóvá egy férfi? A cikkben egy kutatásról számolunk be.

Egyszerű receptek férfiaknak

Néhány egyszerű recept férfiaknak

Ezeket a recepteket még egy férfi is könnyedén el tudja készíteni.