Jeep Cherokee – A felfrissült indián

A Jeep indiánjának a ráncait nemrégiben felvarrták, ez az akció, amelyet az autó modellciklusa közepén mindig elvégeznek. Az újdonság már elérhető Magyarországon.
Jeep Cherokee

Az amerikai márkát nem véletlenül akarták megvenni a kínai befektetők, az elvtársak okosak és jól olvassák a piaci trendeket. Szerencsére a háborús hős maradt a jenkik tulajdonában. A Jeepnek egyébként nagyon jól jött a szabadidő-autó őrület: itthon, idén közel a duplájával nőttek az eladások, de világszinten is jól festenek a számok.

A Cherokee az egyik legrégibb bútordarab a palettán, mert negyvennégy éve jelent meg az első kiadása, az eltelt évtizedek alatt négymillió kelt el belőle. 2014-ben debütált az aktuális változat. Az autó orr része nagyon megosztó volt, ezt a ráncfelvarrás során valamelyest csinosították, így valószínű többeknek fog tetszeni.

A változások listáján ott a hetven literrel megnagyobbodott raktér, így már 570 liternyi csomagot lehet szállítani vele. Az átalakulás a műszerfalat is érintette, amelyben már jóval több az egyediség, az előd modell átlagos kialakítású belseje szerencsére már a múlté. A közlekedés biztonságot javító vezetési segédek, kütyük száma szépen megszaporodott: a számuk túl lépett a hetvenen... Különben ez a terület, ahol a leggyorsabban avulnak az autók, azaz itt a leggyorsabb a technika fejlődése.

A kompakt méretű, tehát Opel Astra kategóriájú autóktól és suvoktól vevőket halászó 4,6 méteres autóhoz megérkezett a Jeep Active Drive I hajtásrendszere - amely hasonlóan a Renegade-hez - észrevétlenül vált a két és a négykerék-hajtás között. A II-es verzió egy fokkal jobb terepjáró képességeket kínál, a legjobb a Drive Lock rendszer, amely a felező mellett, zárható hátsó differenciált is tartalmaz.

Ötféle felszereltségi szint érhető el, a legjobb terepjárást a Trailhawk biztosítja, amely a Longitude verzióra épül. Rajtuk kívül ott a Sport, a Limited és a minden luxussal ellátott Overland. Az összes modellváltozatot kilenc sebességes automataváltóval szerelik, a belépő szintű autó ára 12 770 000 forint.

Motorok terén is találni újdonságot, mégpedig a kétliteres turbós benzinest, amely 400 Nm nyomatékot és 270 lóerőt teljesít. A dízeleket a 2,2 literes motorok képviselik, 150 és 195 lóerővel, a kisebbik dízel nyomatéka 350 Nm, az erősebb pedig 450 Nm-rel operál. A variálhatóságot mutatja, hogy az erősebbik dízel is elérhető 4x2-es hajtással és az automataváltó kombinációjával.

Benedek Attila

Fotó: Jeep

Kapcsolódó cikkek

Jeep Wrangler

Új Jeep Wrangler – Vagányságból jeles

Az új Wrangler minden téren fölülmúlja az elődjét

Hogyan szállítsunk könnyedén az autónkkal kerékpárt?

Hogyan szállítsunk könnyedén az autónkkal kerékpárt?

Egyre több család kerekedik fel, hogy biciklitúrákat tegyen.

Ford Focus - teszteltük!

Ford Focus bemutató – Motorok és váltók

A díjnyertes EcoBoot motorok mellett, persze a dízel is elérhető az új Focus-nál