Létezik a szelektív hallás

Akkor mondjuk valakire, hogy szelektív hallása van, amikor azt vesszük észre, hogy nem figyel ránk beszéd közben. A hölgyek gyakran vádolják meg ezzel férfi párjukat, mert azt gondolják direkt kapcsolnak ki a lényegi információknál. Egy kutatást készítettek arra vonatkozóan, hogy ez valóban így van-e, vagy ennél mélyebb háttere van?
A szelektív hallás valóban létezik

Végeztek egy felmérést azzal kapcsolatban, hogy az úgynevezett szelektív hallás vajon létező és direkt folyamat-e, vagy van valamilyen tudományos háttere is.

A kutatás során fény derült az igazságra, miszerint valóban létezik a szelektív hallás, de senki nem tehet róla, hiszen ez mindenkivel előfordulhat nemtől függetlenül.

Persze az is kiderült, hogy a szelektív hallás sokkal jellemzőbb az erősebbik nemre.

A megkérdezett férfiaknak ugyanis a háromnegyede beismerte, hogy nagyon gyakran előfordul, hogy a társalgás közben egyszer csak elkalandoznak a gondolataik, és teljesen máshol járnak fejben, mint beszélgetőpartnerük. Természetesen akkor fordul ez elő gyakrabban - mint ahogy azt a férfiak is beismerték - amikor párjuk női témákról kezd el beszélni, vagy olyan közéleti dolgokról, amik őket egyáltalán nem érdekli.

Azért a hölgyek sem figyelnek oda folyamatosan minden szóra, hiszen nőket is megkérdeztek a kutatásban, és kiderült, hogy sok nő, ha férfias témát hall, bizony ő is kikapcsol, és máson kezd el gondolkodni. Ilyen például a foci, a technológia, vagy pénzügyi témák.

Gyakrabban fordul elő tehát a szelektív hallás a férfiaknál, de bizony a nők is képesek erre.

Kapcsolódó cikkek

Egyszerű receptek férfiaknak

Néhány egyszerű recept férfiaknak

Ezeket a recepteket még egy férfi is könnyedén el tudja készíteni.

Tényleg ciki, ha egy férfinek kicsi kutyája van?

Tényleg ciki, ha egy férfinek kicsi kutyája van?

Nem az eb mérete teszi az embert, vélekednek a tenyésztők.

Rágógumi ízű brokkoli, és egyéb bizarr dolgok a világból

Rágógumi ízű brokkoli, és egyéb bizarr, de igaz dolgok a világból

A földimogyoró nem mogyoró, a brokkolinak pedig rágóíze van. Gondoltad volna?